Sportnap a Harrerban


Az Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató  Általános Iskolában október 13.-án, szombaton Sportnapot tartottak.  A sportnap reggel 9-kor kezdődött és 12-ig tartott. Szerencsére jó idő volt, így a kinti programokat is meg tudták tartani. A nap úgy kezdődött, hogy az osztályok levonultak a tornaterembe, ahol igazgatónő elmondta a beszédét, majd a nyitóműsorként a Musztáng SE-ből három csapat lépett fel, ezt követően kezdődtek a foglalkozások. 


A felsősöknek focibajnokság is volt. Minden felsős osztályból kijelöltek pár embert, aki képviselte azt osztályt. A csapatok nagyon keményen hajtottak és végül a 6. b osztály focicsapata nyert. A tornateremben a tanároknak és a szülőknek volt kosárlabda és röplabda. A tanárok közül főképp felsős tanárok álltak be.
 Ezen kívül még sok foglalkozás volt. A földszinten arcfestés, csillámtetkó és néhány bolt volt. Az 1. emeleten kézműves foglalkozások voltak pl.: gyöngyfűzés, karkötőkészítés stb. A 2. emeleten játékok voltak. A tanároknak gyerekek segítettek a foglalkozásokon. A felsős osztályokból több önkéntes segéd is jelentkezett.
Hogyha valakinek elfogyott az ennivalója, amit hozott magával, akkor az első emeleten a  suli büfé is működött, de az iskola is árult sütit. Az udvaron pedig lángost árultak.
Sokféle dolgot ki lehetett próbálni, mi a barátaimmal inkább a sportoknál voltunk, de a legtöbb időt a focinál töltöttükJ
Úgy tűnt mindenki jól érezte magát, a diákok és a tanárok egyaránt. Ahhoz képest, hogy szombat volt, a programok kárpótolták azt, hogy be kellet menni. Mindenki együtt lehetett a barátaival, és így újabb közös emlékeket lehetett szerezni.
Tenkes Helga 6.B

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések