Farsang 2019
Február 22-én a farsang a zenei stílusok köré épült. A
DÖK gyűlésén minden osztályból a képviselők húztak egy zenei stílust, és az
osztályoknak arra kellett kitalálni egy produkciót. Ez lehetett tánc vagy ének
is, de az volt a lényeg, hogy az adott stílushoz alkalmazkodjon. Amikor eljött
a felsős farsang délutánja, az összes szülő és gyerek a tornateremben
gyülekezett. A két nyolcadikos osztály kezdte a műsorokat a keringővel. Erika
néni és Mr. B felvezetésével a nyolcadikosok után Pór-Zselinszky Benedek és
táncpárja bemutatták akrobatikus rock’n’roll
táncukat, majd ezt követte az osztályok műsorszáma.
Minden évfolyam kitett magáért, színvonalas műsorok
születtek. Miután lement az összes produkció, a zsűri körülbelül 10 perc után
visszahívta az osztályokat a tornaterembe. A farsangot az 5.a nyerte. Elmondta
a zsűri, hogy úgy nézték és pontozták az előadásokat, hogy mennyien szerepeltek
benne az osztályból. Ezután a diszkó következett.
Vidám, jó hangulatú délután volt :-)
Fülöp Eszter 6.B
Megjegyzések
Megjegyzés küldése